Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők.
„Na, emberek. Ezt kapjuk ma, amiért plakátra kerültünk. Koncz, a pélyi parasztcsalád sarja, és én, a félig szláv (anyám neve Ribárszky). De azért az atyai ág zsidó volt, míg egészen kiirtották őket. Az ő nevükben juszt is zsidó leszek, s tiltakozom. Ámbár sejtem, a tettesek nem tudják, mit cselekszenek. Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát tetemteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nncs bocsánat.”